BALÁZSRÓL

My name is Balázs, Gyémánt Balázs.  Az utazás az életem.

…Az egész egy ártatlan reggelen kezdődött egy csésze capuccino mellett. Még a csipa sem esett ki a szememből, amikor a facebookon egy utazási hirdetésre leltem. Pislákolni kezdtem a Világ Második Legjobb Állása munka kapcsán és lelki szemeimmel már láttam, ahogyan a tengerek habjában mártózom. Persze, hogy belevágtam ezek után a játékba! Az egyik pályázati videó követte a másikat, aztán jött a döntő, majd az üdvrialgás, konfetti és a pezsgő.  Interjúk sora volt a következő lépés, de a nagy kaland csak most kezdődik. Hat utazás, hat hónap alatt a világ körül, amelynek ez a blog lesz a magja. Ha van kedved lájkolj, ossz meg, továbbíts és gyere vissza az újabb élményekért!

Az pedig, hogy „nem az úti cél a fontos, hanem az odáig vezető út” majd útközben remélem kiderül. Járjuk be együtt minőségben a világot: csak Te, Én és a Tensi.

 

13 +1 utazós dolog, amit eddig nem tudtál rólam

  1. városi nomád vagyok. Az urbánus, kozmopolita helyeket kedvelem a legjobban, de egy esőerdőben is feltalálom magam.
  2. a bőröndömbe mindig ugyanúgy pakolok be. Mindennek megvan a maga helye a kofferban.
  3. minden piperéből mini verziót viszek magammal az utakra (pici fogkrém, pici aftershave, pici arckrém, pici tusfürdő).
  4. vágyam egy platina vagy arany törzsutas kártya összegyűjtése az egyik légitársaságnál.
  5. a repülőn utálok középen ülni két ember között, mert félek, hogy ha elalszom, akkor valamelyik vállára fog esni a fejem.
  6. a repülőterek duty free shopját tüzetesen végigvizsgálom, hogy aztán a végén csak egy zacskó Haribo gumimacit vegyek.
  7. gyűlölöm a buszok mosdóját használni, főleg menet közben.
  8. az utolsó négy szállodában, ahol laktam tűzfalra vagy lichthofra néző szobát kaptam. Ez lenne a hotel átok?
  9. a szállodai reggelit mindig corn flakes-szel kezdem és kávéval fejezem be.
  10. szeretek letérni az útról, megkockáztatom elveszni miközben városi felfedezőtúrán vagyok (az esőerdőben ez kizárt).
  11. ami sohasem hiányozhat a kézipoggyászból: telefon, fényképezőgép, laptop (tudom, elég lenne egy okostelefon is, de szeretem, ha mindent a maga saját funkciójáért használunk).
  12. csak az utolsó pillanatban kapcsolom ki a telefonomat a repülő indulása előtt és leszállás után azonnal kapcsolom is vissza.
  13. hűtőmágneseket gyűjtök a meglátogatott helyekről, így minden hűtőnyitáskor visszakacsintanak az élmények.
  14. + 1  szeretek minőségben utazni

10 kalandom a világ körül

  • tudósítottam terrortámadásról Egyiptomban
  • tangózni tanultam Buenos Airesben
  • simogattam kengurut Ausztráliában
  • lovagoltam struccon Dél-Afrikában
  • filmeztem divatbemutatón Párizsban
  • egy jós a tenyeremből olvasott New York utcáján
  • pláza-síeltem valódi havon Dubaiban
  • belógtam egy színház művészbejáróján, hogy találkozzak Tony Curtis-szel Denverben
  • láttam „ping-pong showt” Bangkokban
  • lógattam a lábam a Grand Canyon sziklájáról

Amikor nem utazom, akkor ezeket csinálom

  • tévéműsorokat, videókat készítek
  • idegenvezetek
  • újságírok

5 tény az új állással kapcsolatban

  • az új munkaköröm hivatalos neve: hivatásos világutazó / minőségellenőr
  • nem gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas és profi családba kerülök be, mint a Tensi
  • A következő Tensi katalógusba már én is ajánlok utakat
  • a munka 6 útra szól kb. 6 hónapig
  • feladatom az lesz, hogy beszámoljak a Tensi által kínált különböző utakról saját szemszögből nem csak a szépről és jóról

10 szösszenet, amit mostanában a legtöbbet mondanak nekem:

  • Dögölj meg!
  • Gyűlöllek!
  • Hogy te mekkora mázlista vagy!
  • Mikor indulsz?
  • Még itthon vagy?
  • Vigyél magaddal!
  • A bőröndödben elférek.
  • Nincs szükséged asszisztensre?
  • Tudtam, hogy te fogod megnyerni!
  • Akkor ez nem is munka valójában, hanem csak szórakozás!
  • + 1  Legalább addig sem vagy itthon!